MAVÍZ – Gazdasági Vezetők Értekezlete Nyíregyházán

    A Magyar Víziközmű Szövetség / MAVÍZ / az ivóvíz és csatorna szolgáltatók szakmai, érdekvédelmi szervezete. A Szövetségnek mintegy száz üzemeltető, és további, nagyszámú vízipari tagja van. Az üzemeltető tagok lefedik az ország vízi közszolgáltatásának 95 %-át.

    Minden évben fontos esemény a szakmai bizottságok által szervezett országos értekezlet, melyet vagy a Szövetség, vagy – önkéntes vállalással – valamely tagcég szervez. Ez évben magunkra vállaltuk a tavaszi értekezlet szervezési feladatait, így 2010. május 5.-6-án Nyíregyházán volt az országos Gazdasági Vezetői Értekezlet. Egy rendezvény sikerét nagyban befolyásolja a szakmai program, de közrehat a rendezvény helyszíne, a szabadidős program, és azaz összhatás, amelyet az esemény után is megőriznek a résztvevők.. Az országos értekezletnek mintegy 90 részvevője volt, ami azt jelenti, hogy csaknem minden tagcég képviseltette magát, ami e körben – mikor általában másutt az éves beszámoló elfogadása zajlik – igen kedvező. A rendezvény programját hagyományosan a Szövetség Közgazdasági Bizottsága állítja össze, figyelembe véve a tagcégek igényeit és az aktualitásokat. A szakmai program előtt köszöntötte a vendégeket Giba Tamás alpolgármester úr, aki egyben tájékoztatta is a résztvevőket a város fejlődéséről. Ezt követően Dr. Papp Mária, a Szövetség főtitkára üdvözölte a résztvevőket, és beszélt a vízi közszolgáltatás előtt álló legfontosabb feladatokról. Az ülést a Közgazdasági Bizottság elnöke, Bodrogi Ernő, a Pannonvíz Zrt. gazdasági igazgatója vezette.

    A tartalmas szakmai program szabadidőben folytatódott, melynek keretében bemutattuk vendégeinknek Gajdos László igazgató úr segítségével a Sóstói Állatpark új büszkeségét, a Zöld Piramist és az Ócenáriumot. Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, mert az indonéz esőerdőben tett látogatás után nagyot sétálhattak a park sétányain, gyönyörködve a különféle látnivalókban. Vendégeink nagyra értékelték azt az áldozatos munkát, amellyel az állatkert kategóriájában az ország legnagyobb és legszebb létesítményévé vált.

    A másnapi szakmai program talán még az előző napinál is sikeresebb volt, mert tapasztalataink szerint a mindennapok kérdései és a cégek közötti tapasztalatcserét segítő programok mindig népszerűek. Összegzésként elmondható, hogy házigazdának lenni igen fárasztó, de egyben felemelő dolog is. Különösen, amikor a rendezvény végén sokan köszönetet mondanak a szervezésért, a programért és elmondják, hogy milyen jól érezték nálunk magukat, és szívesen visszajönnek máskor is Nyíregyházára.

©2008 Nyíségvíz Zrt. - Powered by: Üzenet a weblapadminnak