38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet
9. §
(1) Ha a fogyasztó a díjat a szerződésben rögzített feltételek szerint nem fizeti meg a mulasztásnak az e rendeletben meghatározott következményeire a szolgáltató - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes intézetének egyidejű értesítése mellett - fogyasztó figyelmét felhívja. (2)2 A szolgáltató a szolgáltatást a létfenntartáshoz, a közegészségügyi és tűzvédelmi követelmények teljesítéséhez, valamint az egészségügyi és gyermekintézmények ellátásához szükséges ivóvízellátás, továbbá a szennyvízelvezetésre irányuló szolgáltatás kivételével, az illetékes ÁNTSZ-nek az intézkedés bevezetését nyolc nappal megelőző értesítése mellett, az ÁNTSZ-nek az értesítésben foglaltakkal ellentétes állásfoglalása hiányában
a) időben és mennyiségben korlátozhatja,
b) kizárólag termelési célú ivóvíz-felhasználásnál szüneteltetheti, illetve három hónapon túli
díjtartozás esetén további harmincnapos határidővel a szolgáltatási szerződést felmondhatja.
(3)2 A közegészségügyi követelmények teljesítéséhez szükséges ivóvízellátás akkor biztosított, ha az ivóvízellátás legalább 50 l/fő/nap mennyiségben, négy emeletnél nem magasabb lakóépület esetén legfeljebb 150 m távolságon belüli, négy emeletnél magasabb lakóépületben pedig négy emeletnél nem nagyobb szintkülönbséggel járó vízvételezési lehetőséggel (közkifolyóról, tűzcsapról, szállított vízből) adott. (4)2 A díjhátralék megfizetésének igazolásától számított öt naptári napon belül a szolgáltatónak a (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti intézkedéseket meg kell szüntetnie. (5)3 Az ÁNTSZ-nek a (2) bekezdés szerinti, az értesítésben foglaltakkal ellentétes állásfoglalása hiányában a szolgáltató a bekötővezetéket leszűkítheti, lezárhatja. (6)4 A szolgáltató a szolgáltatást a fogyasztó kérésére is szüneteltetheti, illetőleg megszüntetheti. Ennek költségei - ideértve a szolgáltatás újraindításának, továbbá a (2) és (4) bekezdés szerinti intézkedésnek a költségeit is - a fogyasztót terhelik..
17. §
(1) A fogyasztó a vízmérőakna, illetve vízmérőhely hozzáférhetőségének biztosításáról és tisztán tartásáról, a vízmérő fagy elleni megfelelő védelméről gondoskodni, továbbá a vízmérő rendellenes működéséről a szolgáltatót haladéktalanul értesíteni köteles.
(2) A vízdíjelszámolás alapjául szolgáló vízmérők és a leszerelésüket megakadályozó zárak sértetlen megőrzéséért és védelméért a fogyasztó felelős, és a neki felróható okból megrongálódott vagy elveszett vízmérő javításának, pótlásának, szerelésének, továbbá hitelesítésének költségeit köteles a szolgáltatónak megtéríteni.
(3) Az ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a bekötési vízmérő az irányadó. A bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó köteles megfizetni a szolgáltatónak; a szolgáltatót pedig tájékoztatja az épületen belüli belső elszámolás módjáról.
(4) Ha a díjelszámolás alapjául szolgáló bekötési vízmérő nem mér, rendellenesen vagy hibásan működik, illetőleg nem olvasható le, a fogyasztott víz mennyiségét a megelőző 365 nap összes fogyasztásából egy napra számított átlagfogyasztás és a meghibásodás napjának elfogadott határnapot megelőző legutolsó leolvasás napjától eltelt napok számának szorzataként kell megállapítani.
(5) A házi vízvezeték - a fogyasztó által nem ellenőrizhető vagy nem karbantartható helyen történő - rejtett meghibásodása esetén a vízfogyasztást az árjogszabályok szerinti átalány alapján kell megállapítani.
©2008 Nyíségvíz Zrt. - Powered by:
Üzenet a weblapadminnak