Köszöntő

Kedves Olvasó!

A NYÍRSÉGVÍZ ZRT. valamennyi dolgozója nevében köszöntöm Önt és egyben kérem, nézegesse velem együtt honlapunkat. Ismerje meg közelebbről Társaságunkat, céljainkat, működésünket, tevékenységeinket, szervezeti – és minőségkultúránkat nemcsak a jelenben, hanem a jövőre nézve is. Bízom benne, honlapunk oldalain valamennyi érintettünk megtalálja azokat a szükséges és egyben tájékoztató információkat, melyek segítségével választ talál kérdéseire.
Alaptevékenységeinkből adódóan – vízszolgáltatás, szennyvízelvezetés- és tisztítás – kiemelt figyelmet fordítunk a környezetvédelemre és annak fenntarthatóságára mindannak érdekében, hogy unokáinkra is tiszta vizet és élhető bolygót hagyhassunk. Mindezért szervezetünk alapvető célja továbbra is fogyasztóink jó minőségű ivóvízzel történő ellátása és a szolgáltatási területünkön keletkező szennyvíz teljes körű összegyűjtése, elvezetése és tisztítása, a rendelkezésünkre álló erőforrások leghatékonyabb kihasználásával. Társaságunk minden dolgozója folyamatosan arra törekszik, hogy az emberi teljesítmény és szaktudás, valamint az innováció segítségével az általunk ellátott településeken élők olyan szolgáltatói társaságot tudhassanak magukénak, mellyel elégedettek, és amely egyben példa a minőségi, ugyanakkor a gazdaságos szolgáltatásra is.

Céljaink teljesülése érdekében a közös gondolkodásban s a jövőtudatosságban számítunk valamennyi érintettünk, így az Ön segítő közreműködésére is. Hamvas Béla szavaival legyen a víz az összekötő kapocs a Társaság, Ön és valamennyi partnerünk között.

„ A víz az az elem, amely a világ részeit összeköti, egyesíti és egyben tartja”.

Móricz István vezérigazgató

©2008 Nyíségvíz Zrt. - Powered by: Üzenet a weblapadminnak