

A Magyar Víziközmű Szövetség Elnöksége a Víziközművek napja alkalmából Csurka Pétert, a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. Energiagazdálkodási csoportvezető – főenergetikusát, és
Varga Edina Gazdasági osztályvezetőt Elismerő Oklevél kitüntetésben részesítette. A kitüntetések átadására június második hetében, az Országos Víziközmű Konferencián került sor Tapolcán.
Víz Világnap 2017 Meghirdetett rajzpályázatunkra határidőre közel 100 darab, szebbnél szebb alkotás érkezett be. Idén több szempont figyelembevételével úgy döntöttünk, hogy az eredetileg meghirdetett díjazás mellett, iskolánként jutalmazzuk a legkreatívabb alkotókat, valamint különdíjas pályaműveket is elbíráltunk.
„SZENNYVIZEK? TISZTA VIZET!”
Rajz – és fotópályázat
A Víz Világnapja alkalmából a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. munkatársai Nyíregyházán a Víztoronynál, és a Társaság szolgáltatási területének több településén is fogadták a gyerekeket és felnőtteket. Az érdeklődők kíváncsian hallgatták a tájékoztatókat és figyelték a bemutatókat, s mindeközben szívesen kóstolták a friss, hűsítő és szomjoltó tiszta vizet.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. felhívja Tisztelt Felhasználói figyelmét, hogy
Az idei év Víz Világnapi témája:
„SZENNYVIZEK? TISZTA VIZET!”
Az ünnepnek és az eddigi sikeres gyakorlatoknak megfelelően a NYÍRSÉGVÍZ Zrt.
a Víz Világnapja tiszteletére
2017. évben ismét meghirdeti rajz – és fotópályázatát
a Társaság szolgáltatási területén működő iskolák diákjai számára.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. Csatornázási ágazata (Nyíregyháza Westsik V. út 1.) szennyvíz tisztító telephelyére villanyszerelő szakmunkást keres normál munkarendbe
Alkalmazási feltétel:
Előnyt jelent:
Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdése értelmében 2016. december 31-i nappal jogutódlással megszűnt. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 3. § (4) l) pontja szerint a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 5/E. §- ában foglaltak tekintetében a Kormány 2017. január 1-től fogyasztóvédelmi hatóságként a megyeszékhely szerinti járási hivatalt jelölte ki.
Kiállítóként a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. szakemberei is részt vettek a Nyíregyházi Szakképzési Centrum által, a Szakképzés Európai Hete rendezvénysorozat keretében szervezett Állásbörzén, a Wesselényi Miklós Szakközépiskola Sportcsarnokában. A rendezvénysorozat célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatása a szakmunka fontosságáról, a különböző szakmák nyújtotta lehetőségekről, azok piacképességéről, valamint az elhelyezkedési kilátásokról.
November 25-én tartotta nyílt napját az általános iskola 8. osztályos tanulói számára a Nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi – Vízügyi Szakgimnázium. Mindannak érdekében, hogy az általános iskolák végzős diákjai számára megkönnyítsék a hozzájuk közel álló szakma kiválasztását, az iskola a délelőtti tájékoztatóra – melyen diákok és szülők szép számmal megjelentek – meghívta a profiljába vágó megyei cégek képviselőit, mutassák be az adott szakmák jellemzőit.